Lap-FölDI- Online hírek és érdekességek

Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

Nemzeti Vágta 2011

 

Nézői rekordot döntött az idei Nemzeti Vágta rendezvénysorozat

 

Vasárnap este ért véget a magyar városok és falvak ünnepe, az immáron negyedik alkalommal megrendezett Nemzeti Vágta. A budapesti Hősök terén a Bajai Kistérség település versenyzője, Molnár Gyöngyi emelhette magasba a bajnoki cím dicsőségének vándordíját, a Nemzeti Vágta ’48-as huszárszablyát. A bajnoki cím mellett ő vihette haza nevezőjének a 10 millió forintos fődíjat. A második helyet Almáskeresztúr, a harmadik helyet pedig Siófok szerezte meg. Az ötnapos országimázs-fesztiválon 150 000 feletti látogató szórakozott a színes programokon.

 neva1.jpg

Az égiek is kegyesek voltak, szikrázó napsütésben drukkolhatta végig a több tízezeres tömeg a Nemzeti Vágta  Döntőjét. Hatalmas sikert aratott az Andrássy úti Vágta Korzó, ahol az induló települések mindegyike megmutatta ínycsiklandó ízeit, kézműves portékáit, programjait, nevezetességeit. Az 56-osok terén felállított Országkonyhában, illetve Bor-és Pálinkálinkafaluban minden ínyenc kedvére válogathatott a kulináris élvezetek tárházából.

A esemény szervezői minden évben felajánlják a Nemzeti Vágtát egy, a magyarság történelmében kiemelkedő családnak, személynek. Idén azt a két embert emeleték ki, akik világszerte ismertté tették a magyar huszárt: Bercsényi Miklóst és fiát, Bercsényi Lászlót. Látványos parádékon és bemutatókon elevenedtek meg a magyar hadtörténelem pillanatai, és a magyar hagyományőrzők legjobbjainak jóvoltából a televízión keresztül milliós nézősereg élvezhette lovas tradícióink szépségét.

neva3.jpg

A vasárnap esti Döntőbe jutott legjobb települések izgalmas küzdelemében végül a Bajai Kistérséget képviselő Molnár Gyöngyi vágtatott át elsőként a célvonalon, Malőr nyergében. A második helyen az almáskeresztúri képviselő Budinszki Barbara végzett Nama nevű lován, a harmadik helyezést pedig Szilágyi Orsolya Siófok színében szerezte meg, lova Jolly Good nyergében. Molnár Gyöngyi a tavalyi Nemzeti Vágtán 2. helyezéssel ért célba. Idei győzelme után sírva nyilatkozta, hogy mennyire boldog, és bízik abban, hogy két gyermeke büszke most rá.

Idén is nagy sikert arattak a tavaly debütált Széchenyi Pálya programjai, ahol 3 napon keresztül folyamatosan mutatkoztak be a különböző lovas szakágak képviselői, és jó hangulatú lovasversenyek zajlottak. A Hősök terén vasárnap a gyermekek részére rendezett Kishuszár Vágtán, Vízi Péter, Mózes nevű lovával diadalmaskodott.

A magyar városok és falvak  ünnepének történetében másodszor elevenedett meg, a Kocs községben nagy múltra visszatekintő versenye, a kocsitolás. A község legjobbjai sportolókból és művészekből álló csapatot hívtak ki. A Klausmann Viktor élő kommentálásával kísért Paksi Atomerőmű Kocsitoló versenyt végül Kucsera Gábor, Katus Attila, Bárdosi Sándor, Kotmann György, Kiss Gergely, Atom Anti részvételével, a sportolók csapa nyerte.

neva4.jpg

Idén új sportág is született a Hősök terén. Az MVM-Trade Fogatvágta Sztárfutamában, melyben erre a versenypályára tervezett speciális fogatkocsik versenyeztek, Keresztes Ildikó, Rékasi Károly, Pataky Attila és Piroch Gábor csapott a lovak közé. A csöppet sem veszélytelen küzdelemben végül Keresztes Ildikó nyert, Lázár Zoltán töbszörös fogathajtó bajnok segítségével. Az új, látványos verseny azonnal a közönség kedvencévé vált. Az ismert arcok mellett a történelmi magyar ménesek – mint Bugacpuszta, Kisbér, Bábolna, Szilvásvárad - színében versenyző profi hajtók is elindultak. Az első helyet végül óriási küzdelemben Kisbér színében, Galambos Nándor szerezte meg.

A Nemzeti Vágta Döntőjének napján, az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamának hazai hírességei, Trokán Nóra, Szöllőssi Györgyi, Hajas László, Kaszás Géza és Kunkli Tivadar álltak a rajtszalaghoz. Idén Hajas László óriási hajrával nyerte meg a versenyt. Ezzel nagy álma vált valóra. 100.000 forintos nyereményét a Tűzoltó utcai Gyermekklinika megsegítésére ajánlotta fel.

neva5.jpg

Az Andrássy úti Vágta Korzó legszebb PORTa címét megosztott helyen Csesznek és Karos standja nyerte el.

Lázár Vilmos a Magyar Lovasszövetség és a Nemzeti Vágta elnöke örömmel számolt be arról, hogy a 13 sikeres vidéki, és egy határontúli előfutam megrendezésével, immáron 12 hetes országos rendezvénysorozattá bővült a Nemzeti Vágta, amelyet hatalmas médiaérdeklődés kísért.

„Nagyon boldog vagyok. Elmondhatatlan mindaz, amit a Vágta stáb véghezvitt. A rekord látogatói szám is bizonyítja, hogy amit megálmodtunk azt szereti a közönség. Teljesült eredeti elképzelésünk, hogy a rendezvény hidat építsen a magyarok között, hogy a Nemzeti Vágta az összefogásról és ne a széthúzásról szóljon.“ – mondta a Döntő utáni pillanatokban Lázár Vilmos.

 neva6.jpg

A idei Nemzeti Vágta számokban:

Magyarország legnagyobb lovas versenyének munkálataiban több mint 500-an dolgoztak. A Nemzeti Vágta területén 170 db sátor állítottak fel, több tízezer adag ételt adtak ki.  Az eseményre érkező 380 lovat 3 kamionnyi faforgács és 240 istálló fogadta. A pályához 62 kamionnyi speciális, lóbarát homokot szállítottak és a serény munkások a rendezvény végére közel 20 tonnányi szemetet takarítottak el.

A versenyre hetvenkét település nevezett, az idei Nemzeti Vágtának 7 határon túli magyar település is a vendége volt. A Hősök terén megrendezett műsoroknak több mint 300 fellépője volt, a számos díszvendég között 52 polgármester, a kormány több minisztere, államtitkára is megtisztelte figyelmével az idei Nemzeti Vágtát.

 

KÖSZÖNJÜK PARTNEREINK KÖZREMŰKÖDÉSÉT:

A Nemzeti Vágta Kiemelt Partnerei: OTP Bank Nyrt., MVM Zrt.; Paksi Atomerűmű Zrt.; MVM Trade Zrt.; MVM Partner Zrt.

A Nemzeti Vágta döntőjének televíziós közvetítője: RTL Klub

Támogatók: Budapest Főváros; Szerencsejáték Zrt.; CBA Príma; Magyar Posta Zrt., MFB Zrt., MÁV-Start Zrt. Bonafarm Bábolna Takarmány Kft., Zwack Unicum Nyrt., Herendi Porcelánmanufaktura Zrt.; Horze; Budapest Turisztikai Desztináció Management

A Nemzeti Vágta hivatalos kávés partnere: Tchibo Budapest Kft.;

A Nemzeti Vágta hivatalos sörös partnere: Dreher Magyarország Kereskedelmi Kft.- Arany Ászok

A Nemzeti Vágta hivatalos üdítős partnere: Coca-Cola HBC Magyarország Kft. 

A Nemzeti Vágta kizárólagos pezsgős partnere: Szent István márka

A Nemzeti Vágta kizárólagos energiaital partnere: az Adrenalin Energiaital

A Nemzeti Vágta hivatalos ásványvize : Theodora-Kékkuti ásványvíz

Médiapartnerek: Class FM; DUNA TV; Port.hu; Magyar Konyha, Heti Válasz ;  Haszon Agrár; Pesti Est; Kiskegyed ; Expressz; Funzine Média; Ötvenentúl.hu; lovasok.hu; Lovas Nemzet; Lovas élet, Pegazus,

Szakmai Partnerek: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum; Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség; Magyar Lovas Szövetség; Nemzeti Lóverseny Kft.; Kincsem Park; Lázár Lovas Klub; Műcsarnok; Hagyományok Háza; Népművészeti Egyesületek Szövetsége, Kocs Község, Jász Múzeum.

Forrás: Kelemen Ildikó- www.redlemon.hu

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 121
Heti: 743
Havi: 2 518
Össz.: 893 382

Látogatottság növelés
Oldal: Hírek- Nemzeti Vágta 2011
Lap-FölDI- Online hírek és érdekességek - © 2008 - 2024 - lapfoldi.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »